Friss híreink

Közelgő rendezvények

Emlékmű avatás -
2014.06.06.

„A művész a Teremtő Isten képmása. Senki nem képes jobban megérezni valamit abból a pátoszból, mellyel Isten a teremtés kezdetén nézte kezének alkotásait, mint ti, Művészek, akik a Szépség alkotómesterei vagytok. A művészi alkotásban bizonyul leginkább Isten képmásának az ember. Az isteni Művész szeretettel közeledik a művész ember felé, s ad neki egy szikrát isteni bölcsességéből, amikor arra hívja, hogy legyen részese teremtő erejének. Sajátos lelkisége van a művészi szolgálatnak, mely a maga módján hozzájárul egy nép életéhez és újjászületéséhez.” (részlet Szent II. János Pál pápa a Magyar Kultúra Napja alkalmából a művészekhez intézett, 2003. januári leveléből)

Ezzel a gondolattal köszöntöttük vendégeinket a Nemzeti Összetartozás Napján, 2014, június 4-én, a 48-as téren Vanyúr István szobrászművész alkotása előtt, a Nemzeti Összetartozás emlékművénél.

A művész nem tudott jelen lenni, ezért üzenetben juttatta el az emlékmű kifejezésmódjáról gondolatait:
„Az emlékmű egy dombon egymás mellett, látszólag szabálytalanul elhelyezett 10 cm vastag kemény mészkőlapokból áll. Ezek felülnézetből a mai Magyarország térképét rajzolják ki, elölnézetből pedig a Trianon előtti hazát jelenítik meg. A közös sírdombból kimagasodó síremlékek (sztélék) a széttagolás miatt érzett keserűséget, és egyben az összetartozást szimbolizálják.”

Képek a képtárban...